WeekendWarriors

Szilvásvárad maraton 2019 Rövid táv beszámoló

2019. május 28. 08:57 - WeekendWarrior

Bevezető

Nagyjából április végén vagy május elején döntöttem el, hogy idén szeretnék legalább 2 maratonon elindulni. Miután tavaly megvettem a Big Nine-t mindenképpen ki szerettem volna próbálni, hogy verseny körülmények között milyen a bringa, befolyásol-e bármit is. A válasz egy elég erős nem, bár utólag átgondolva nem is tudom minek kéne másnak lennie egy versenyen.

Mivel még soha nem voltam, semmilyen kerékpáros versenyen ezért nem igazán tudtam mire számíthatok. Persze elterveztem, hogy majd jól felkészülök, de az utóbbi nagyjából egy hónap időjárásának köszönhetően lényegében alig tudtam valamit tekerni. Ez azt jelenti, hogy idén kb. 600 km-t mentem, ami valljuk be nem sok.

Bringa

A 11-50-es hátsó sorral ellátott 11 sebességes SLX hajtás végig jól működött. Nem volt olyan rész, ahol azt éreztem, hogy elfogytak a fokozatok. Kerekek májusban át lettek alakítva tubelessre, és a verseny előtt felmentek a Continental Race King gumijai amiről elég vegyes a véleményem. Egyrészt betonon vagy jó útkörülmények között (értsd nincs sár) nagyon jól megy, de amint elkezdenek romlani a körülmények úgy, romlik a tapadása is. Sáros részeken úgy csúszott a hátulja mint a fene, volt 1-2 rész ahol örültem, hogy megtudtam idejében fogni a gépet. Nem biztos, hogy ez a gumi lesz a kedvencem, de próbálok minél többet menni vele és adni neki egy esélyt. Semmilyen technikai problémám nem volt a versenyen, minden működött, fékek rendesen fogtak, defektem se volt.

 

Szilvásvárad, Szervezés, Infrastruktúra

Vasárnap reggel 6-kor indultunk kocsival Pestről, ami egy 5:30-as kelést jelentett. Kis reggeli aztán bringa fel a tetőre és indulás. Itt megemlíteném, hogy először használtuk a Thule ProRider 598-as kerékpárszállítót. De túl sokat nem tudok róla mondani, teljesen jól működik és egyértelmű a használata. Biztosan fogja a bringát, nem volt olyan érzésem, hogy le akar esni felülről. Szóval jó cucc, Szilvásváradon is elég sok kocsin lehetett látni ezt a konstrukciót.

A szervezetés egyébként jó volt, Szilvásváradon ki volt táblázva a rendezvény, könnyen oda lehetett találni. A parkoló nagy volt, el lehetett férni egymás mellett. A nevezés/rajtszám átvétel könnyen megtalálható volt és gyorsan ment a folyamat.

Viszont ami nagyon nem volt jó, az az infrastruktúra. A volt(?) kemping ahol a mosdók és zuhanyzók voltak, az utóbbi 30 évben semmilyen törődést nem kaptak. Nagyon lerobbant volt az egész, meleg víz egyáltalán nem volt. Érdekes, hogy a kempingtől kb. 200-300 méterre ott a vadonatúj lovasközpont, ahol feltételezhetően van vizes blokk…

Kitérnék még a hangosításra, ami szerintem nem volt túl jó. A rajt-cél területen lehetett hallani a speakert, de máshol nem. 10 óra előtt elkezdtek az emberek beállni a rajthoz, de igazából senki nem tudta pontosan, hogy most mi a helyzet. Mellettem mindenki a másiktól kérdezgette, hogy mikor van a raj, melyik távhoz kell beállni stb. Jó lett volna több és érthetőbb kommunikáció a rajtnál, mert sokaknak – köztük nekem is – nem volt egyértelmű, hogy mi a helyzet.

Pálya, Verseny

Számomra a pálya (rövid táv) kicsit csalódás volt a sok betonos szakasz miatt. Nem igazán volt olyan rész, ami kihívás, vagy technikás lett volna. Sár szerencsére teljesen emészthető mértékben volt a pályán. Volt pár rész ahol, a versenyzők kialakítottak 1-2 nyomvonalat a dagonyába, ha azt elnézte az ember, akkor esélyes volt a sárban ragadás. Nekem sikerült minden ilyen részen sikeresen átmennem, mondjuk eléggé le is lassítottam ilyenkor.

Maga a verseny jó volt, de saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett. Szerettem volna 2 órán belüli teljesíteni a távot, ám ez végül nem jött össze. Nagyjából a mezőny közepéről rajtoltam mivel úgy voltam vele, hogy teljesen mind1 honnan indulok. Az első 6-7 km-es betonos mászás jól ment, Hármashatár-hegyhez viszonyítva kifejezetten könnyű. Pulzusom is végig abban a zónában volt amiben elterveztem, de nagyjából az egész versenyen sikerült jó zónákban maradnom. Az első terepes mászásnál nagyon összetömörült a mezőny és lehetetlen volt bringán teljesíteni az emelkedőt, le kellett szállni. Ekkor sikeresen elbénáztam leszállást és a bal vádlimat meghúztam kicsit. Innentől nem igazán emlékszem konkrétumokra, azt tudom, hogy több helyen volt betonút, egy-két igen jelentős dagonya, de ezek is tekerhetőek voltak.

Amikor az első frissítőpontnál, megálltam és leszálltam vízért teljesen begörcsölt a jobb vádlim. Nem tudom mitől jött ez ki, pulzusom végig rendben volt, nem éreztem úgy, hogy megerőltettem volna magam. Frissítőpontnál gyorsan benyomtam egy müzlit meg egy gélt hátha segítenek valamit, aztán indulás ismét. A verseny többi része megint eléggé ködös egészen a második frissítőpontig. Itt betoltam két banán szeletet meg egy kis vizet, a lábamat még mindig éreztem, de a cél már „látótávban” volt. Ezután jött a 9 km-es lejtő.

Lefelé nagyon sok időt vesztettem, érezhetően lassabb voltam a többi versenyzőnél. Legalább 10 olyan ember ment el mellettem ezen a szakaszon, akit korábban megelőztem. A köves lefelék nagyon nem fekszenek nekem, egyszerűen fáj a kezem a sok rázkódástól. Nem tudom, hogy ezt a villa nem megfelelő működése okozza, az alumínium kormány esetleg a görcsös kéztartás. Minden esetre valamit kezdenem kell ezzel, mert legalább 5 percet tuti vesztettem ezen a 9 km-es távon.

Végül 2 óra 17 perc alatt teljesítettem a 39 km-es a távot, ebben benne volt a két frissítőpontos megállás is. A verseny után azt éreztem, hogy még maradt bennem energia bőven, nem hajtottam ki magamat teljesen. A verseny során végig egyedül mentem a saját tempómban, nem volt olyan, hogy valakik húztak volna, vagy versenyeztem volna bárkivel.

Az összes férfi induló közül (374) 186-nak értem be, a saját kategóriámban pedig 20-nak a 28-ból. Ha sikerül 10 perccel jobb időt mennem, – amit nem érzek elérhetetlennek – akkor összetettben nagyjából 40 helyet léptem volna előre, a saját korcsoportomban pedig 10-et. Az eredmények alapján látszik, hogy ebbe a 10 perces idősávban nagyon sokan értek be.

Összességében jó élmény volt a 2019-es Szilvásvárad Maraton, de a saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett. Sokat kell még erősödnöm és fejlődnöm.

Maraton Strava linkjét itt találod.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://weekendwarriors.blog.hu/api/trackback/id/tr4214864796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása